A spanyol kulturális világ gyászol. Víctor Coyote, a független művészet egyik legsokoldalúbb művésze , augusztus 13-án, csütörtökön, 68 éves korában elhunyt. A zenész, karikaturista, illusztrátor és író Segovia tartományban tartózkodott, ahová az előző napi napfogyatkozást nézte. A mentőszolgálatok szerint félig eszméletlen állapotban találták meg kerékpárja mellett Marugán városában, az Avenida Siete Fuentes sugárúton. A Sacyl mentőhelikopter és a polgárőrség gyors bevetése ellenére sem tudtak semmit tenni az életének megmentésére.
Az 1958-ban Tuiban (Pontevedra) született Víctor Aparicio Abundancia – a művész valódi neve – több mint négy évtizedet szentelt a zene, a képregény, a film és a vizuális művészetek közötti határok kutatásának. Halála mély megrázkódtatást okozott a kulturális szektorban , amely a rock és a latin-amerikai ritmusok fúziójának úttörőjeként, valamint nyughatatlan elmeként emlékezik rá, aki soha nem hagyta abba az alkotást.
Egy művészetnek szentelt élet
Víctor Coyote az 1970-es évek végén Madridba költözött, hogy képzőművészetet tanuljon, bár korábban pszichológia szakon kezdett. A fővárosban tanulmányait festészettel és grafikai tervezéssel kombinálta , és olyan galériákban állított ki, mint a híres Buades. Illusztrátorként és képregénytervezőként végzett munkája olyan magazinokkal való együttműködéshez vezetett, mint a Madriz, ahol kitörölhetetlen nyomot hagyott. Később grafikai munkássága olyan kiadványokra bővült, mint az El ojo crítico, a Mr. Brain és az M21 Magazine.
A művész mindig is különös érdeklődést mutatott Latin-Amerika kulturális kifejezésmódjai iránt. Ez a kíváncsiság tükröződött zenéjében és írásaiban , például abban a történetben, amelyben elmesélte, hogy a venezuelai María Lionza istennő megjelent neki álmában, hogy arra ösztönözze, hogy karibi hangokat építsen be kompozícióiba. Ez az anekdota, amelyet számos interjúban megosztott, jól illusztrálja a művészetről alkotott felfogását, mint látszólag távoli világok közötti hídról.
Zenei karrier
1979-ben Coyote megalapította a Los Coyotes zenekart, amely punkabilly és rock and roll projektként indult. A csoport a Movida Madrileña egyik legegyedibb zenekarává vált , bár mindig megőrizte saját, egyedi identitását. Az olyan dalokkal, mint a "300 Kilos" és az "Esta Noche Me Voy a Bailar", a Los Coyotes latin rock hangzás felé fejlődött, amely utat nyitott más zenekaroknak, mint például a Radio Futura. Első nagylemezük, a "Mujer y Sentimiento" (1985), kulcsfontosságú műnek számít a műfajok fúziójának megértésében Spanyolországban.
Miután a csoport a kilencvenes évek elején feloszlott, Víctor Coyote szólókarrierbe kezdett, amelyben folytatta a kísérletezést. Az olyan albumok, mint a „Lo bueno, dentro” (1995) és a „Las Comarcales” (2020), sokoldalúságát mutatják , a brazil zenétől az elektronikus zenéig. A „Jaguarundi” című dala lett az 1995-ös Vuelta a España kerékpárverseny főcímdala. Együttműködött a galíciai Xabarín Club gyermekműsorral is, ahol elénekelte a „Pode ser vestido de astronauta gafapasta” (Négyszemű űrhajósnak öltözhetnék) című dalt, amely egy egész generációt meghatározó dal volt.
A grafikai és audiovizuális örökség
Víctor Coyote karrierjének legkevésbé ismert aspektusa a filmes és televíziós munkássága volt. Olyan filmekben játszott, mint Pedro Almodóvar „Köts meg! Köss le!” című alkotása , és kelléktervezőként is dolgozott Álex de la Iglesia produkcióiban. Az elmúlt években ő szerezte a zenét és készítette az animált nyitójeleneteket a „Poquita fe” című sorozathoz, amely a Movistar Plus+ csatornán került adásba. Dokumentumfilmes munkája eredményeként három filmet rendezett a spanyol-portugál határról a Miño folyó mentén.
A művész a képregények és grafikus regények világában is kitűnt. 2024-ben jelent meg „El cóndor y la caníbal” (A kondorkeselyű és a kannibál) című műve, amelyet a Thyssen-Bornemisza Múzeum és az Astiberri közösen adott ki, és amely a gyarmati történelmet tárja fel. Poszterek, albumborítók és falfestmények örökségét is maga után hagyta, amelyek határtalan kreativitását bizonyítják. Legutóbbi albuma, az „El propio” (Saját albuma) egy válogatásalbum volt, amelyet az év elején mutatott be a madridi El Sol helyszínen.
Halálhíre reakciók hullámát váltotta ki a közösségi médiában. A zene és az illusztráció világának olyan személyiségei, mint Diego A. Manrique és Carlos Azagra, tisztelegtek előtte . A Cans Filmfesztivál, amely májusban Ezüst Csimpánz-díjjal tüntette ki, megrendülését fejezte ki. Az Astiberri kiadó is gyászolta halálát. Víctor Coyote olyan űrt hagy maga után, amelyet nehéz lesz betölteni, de munkássága a művészet minden formájának szentelt élet bizonyítéka marad.